Teh�t egy�tt vonultunk be a k�rh�zba. Legal�bb egy h�t! Nagyon hossz�, de igen r�vid. Csak a fiamra kellett figyelnem, semmi m�s dolgom nem volt – mosogat�s, mos�s, stb. – mely al�l most felment�st kaptam.

A k�rh�zi felv�tel siker�lt, pedig el�tte val� nap es�ben nem is egyszer megm�szta az �ri�s, felf�jhat� m�sz�k�t a vas�rnapi b�cs�n.

Anyuk�k nagy �gyon, a gyerekek kis�gyban �ltek, a m�t�s n�ni j�tt, a fiam kapaszkodott, ragaszkodott, jobban, mint m�skor, pedig felk�sz�tettem, kell, mert �gy nem a k�rh�z lesz a m�sodik otthonunk.

F�l �ra, a fiamat visszahozt�k, v�rben �szott a sz�ja �s az orra, nekem meg a sz�vem, de tudom�sul vettem, de akkor is f�jt, hogy neki is.

Teltek a napok, egyre �l�nkebbek lettek a gyermekek a k�rteremben. K�sz rohamosztag kellett hozz�juk.

J�tt az orvos, aki m�t�tte a gyerekeket aznap. Fel is t�nt egyb�l, d�rzs�lgetni kezdte a kezeit. Meg�llt az �gyam el�tt.

- Hogy vagyunk? Hogy vagyunk? – tette fel a k�rd�st.

- J�l vagyunk. J�l vagyunk – �gy a v�laszom.

- Semmi gond? Semmi gond? – folytatja �nmag�t ism�telgetve. M�r azt hiszem ez az �jfajta m�di.

- Eleven. Eleven – vettem fel a ritmus�t.

Az orvos ki, �n odal�ptem a m�sik anyuk�hoz, s �rdekl�dve k�rdeztem:

- Ez meg mi volt? – Az anyuka felh�zza v�ll�t. - Csak nem p�nzel�-k�sz�t�si akci�?

- Csak azt tudom, hogy �n munkan�lk�li vagyok, �r�l�k, ha a gy�gyszerekre telik – v�laszolta az anyuka.

Teltek-m�ltak a napok, egyre �l�nkebben j�tszadoztak, m�r ugr�ndoztak a megm�t�tt gyerekek. Rohamosan k�zeledett a h�tv�ge. K�zben gyermekem apja is megl�togatott a l�nyommal. El is mes�lte, mennyire unja, hogy mindent neki kell otthon k�sz�teni, s milyen j� dolgom van itt, a fiam mellett. Csak nyeltem egy nagyot. Mikor megy�nk haza, az term�szetes, hisz egy h�t ut�n engedik haza a kis betegeket.

Szombat d�lut�n volt, vizit. Az orvos ism�t d�rzs�lgette a kez�t, l�tta, hogy rohang�lok a futk�roz� fiam ut�n.

- L�tom, j�l vagyunk! L�tom, j�l vagyunk! – jelentette ki az orvos.

- J�l l�tja. J�l l�tja – v�laszoltam egyszer�en �s egykedv�en.

- Vas�rnap d�lel�tt bej�v�k, lehet, hogy hazamehetnek, ha minden rendben lesz – mondta hat�rozottan.

- Nem h�tf�n megy�nk haza? – csod�lkoztam el. – Nekem azt mondt�k, h�tf�n.

- Sz�ljon nyugodtan a f�rj�nek, hogy k�sz�lj�n, hazaviheti magukat.

Ezzel sarkon fordult, de m�g a m�sik kis beteg �desanyj�t is �rtes�tette, hogy hamarabb hazamehetnek.

Csod�lkoztunk. V�g�l is csak a v�llunkat h�ztuk fel.

Telefon�ltam.

S�hajt�st hallottam. Tudtam, elk�l a munka otthon. Nem is mi hi�nyzunk, hanem a munk�m.

Reggeli vizit ut�n megk�rtek, hogy pakoljunk �ssze, m�r �rj�k a z�r�jelent�st. Ism�t csod�lkozom, hisz el�z� nap volt �gyeletes az orvos, tal�n nem tud aludni?

H�vattak. Fogtam a fiam kez�t, fel�lt�nk a vizsg�l� sz�kbe, a s�r�s nem marad el, de megnyugodtam, semmi gond a m�t�t ut�n. Rendben behegedtek a sebek.

Al��rtam minden pap�rt.

S csak n�zt�k egym�st. Az orvos engem, �n meg az orvost.

Az orvos ekkor el�re ny�jtotta a kez�t, olyan alamizsnak�r�ssel, amint a hord�rok a hotelekben szinte k�rve-k�vetelik jussukat.

Zsebem �res, elvem rengeteg: „Elv�gzett munk��rt – szerintem – munkab�r j�r.”

Ekkor elfogott egy �rz�s, sz�vem tele szeretettel, megmarkoltam az orvos kez�t, megr�ztam, majd ezt mondtam:

- K�sz�n�m sz�pen doktor �r, h�l�s vagyok mag�nak!

S csak r�ztam �s r�ztam a kez�t, mik�zben mosolyogtam.

Ezut�n megfogtam a fiam kis kez�t �s kiment�nk a vizsg�l�b�l. A m�sik anyuka m�r ott v�rt a sor�ra.

Az ajt�t bel�lr�l becsapt�k. Visszhangj�t sok�ig hallottuk.

Gyorsan �tn�zt�nk mindent, nehogy ott hagyjunk valamit.

Ism�t egy hatalmas ajt�csap�s. Az anyuka megjelenik a kisl�ny�val a k�rteremben. Minden j�t k�v�ntunk egym�snak, majd megk�rt, hogy siess�nk, hisz a doktor nagyon m�rges lett, hogy feleslegesen j�tt be a szabad napj�n a k�rh�zba.

Hazament�nk, s szerencs�nkre nem kellett sohasem visszat�rni esetleges sz�v�dm�nyek miatt.

Az orvos teh�t j� munk�t v�gzett.

Ja meg is kapta �rte a munkab�r�t.

Akkor mi�rt is volt olyannyira m�rges? T�nyleg, mi�rt?