Hírfal - KIGYE egyesület elérhető a Facebookon is.
Hírfal - KIGYE egyesület elérhető a Facebookon is. : Önkormányzati választás 2014 Gyömrő - Közlemény

Önkormányzati választás 2014 Gyömrő - Közlemény

Közlemény  2014.08.24. 18:09

Választásokra készülünk - megbízhatóság, átláthatóság és a garancia

Egyesületünk, mint köztudott 2014-ben önállóan nem indul, és egyéb helyi politikai szervezetekkel együttműködve sem indít önálló KIGYE jelöltet az önkormányzati választásokon.


Ettől függetlenül, mint helyi szervezet, nem kívánunk tétlenkedni, úgy látjuk a politikai helyzet normalizálódott Gyömrőn, és vállalható kampányidőszak elé nézünk. Hosszú távú céljaink, melyek a helyi környezetvédelmi kérdésekre koncentrálnak, már összeálltak, azok elérése érdekében közéleti pozíciónk megerősítésén dolgozunk. Szervezetünk felvette a kapcsolatot szinte minden helyi, a 2014-es választásokon induló szervezettel, köztük (csak a két legmeghatározóbbat említve) a helyi Fidesszel és a Gyömrő 2000 Körrel is.

Mivel céljaink eléréséhez feltétlen szükséges lesz a politikai támogatás, azonban politikailag független és vegyes látásmódú tagságunk révén azonosulni nem tudunk egyik induló szervezettel sem., így a tárgyalások lefolytatását követően, kizárólag szakmai alapon megfogalmazott céljainkat, leginkább elősegítő megállapodást fogjuk megkötni.

Elvárásunk leendő partnerünktől, a nyilvánosság, ami garanciája a megbízhatóságnak és az átláthatóságnak. Azt a szervezetet, amely garanciát vállal, programunk maximális képviselésére, aktívan fogjuk támogatni az elkövetkezendő hónapokban. A tárgyalásokat a jövő hét folyamán lezárjuk és kiértékeljük.

Döntésünket és a megfogalmazott céljainkat, legkésőbb szeptember első napján hivatalosan közzé tesszük. Hiszünk benne, hogy a tiszta közélet és a munka meghozza az eredményét. Az ideológiai vitákba, mint oly sokan mi is belefáradtunk. Amire szükségünk van az a megbízhatóság, átláthatóság és a garancia.

KIGYE egyesület, Gyömrő

 

Nem szűnt meg a környezetszennyezés Gyömrőn Tovább…


A szennyvíziszaptól bűzlik Gyömrő, Üllő!Tovább…


Cross pálya épülhet Gyömrőn Tovább…


Bebizonyosodott, milyen környezeti károkat okozott a PEVDI Tovább…


Rákkeltő és mérgező anyagok elképesztő mennyiségben!Tovább…


Olyan a város amilyen a temetője?Tovább…


Az eltűnt kerekerdő nyomában!Tovább…


Alapvető fogyasztóvédelmi jogunk az Annahegyi utcában található hulladékudvar használata! Tovább…


Amit ma lebontottak, holnap már a mezőn van! Tovább…


Elvitték a konténert? Szeméthalmok az erdőben! Tovább…


Az Eperfasoron lerakott hulladék, talajt, vizet és levegöt szennyez Tovább…


Nicsak, ki beteg itt? Tovább…


Fojtogató bűz és füst Gyömrőn 2012. Szeptember 21-én pénteken Tovább…


Itt már mindent lehet?Önkormányzati cég szennyezi Gyömrő levegőjét? Tovább…


Gyömrőn lassan eltűnnek a régmúltat idéző épületek, emlékek!Tovább…


 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre